Nagy Béla

NAGY BÉLA hegedűművész, a Failoni Kamarazenekar megalapítója és koncertmestere 2006-ban művészi munkája elismeréseként a  Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt kitüntetést kapta.

Nagy Béla 1981-ben szerzett hegedűművészi diplomát Lányi Margit növendékeként a zeneakadémián. Tanárai többek között Kovács Dénes, Mihály András és Tátrai Vilmos voltak.

Tanulmányai közben több jelentős versenyen vett részt: 1977-ben a Weiner Leó Kamarazenei versenyen vonósnégyes kategóriában I. díjat nyert.

1980-ban a Zágrábi Nemzetközi Hegedűversenyen párizsi ösztöndíjat kapott Henrik Schering-hez, 1981-ben a Hubay Jenő hegedűversenyen II. helyezést ért el. Ezt követően 2 éves ösztöndíjat kapott Moszkvába, a Csajkovszkij Konzervatóriumba.

Friss diplomával a kezében Finnországba szerződött, ahol a Kuopio-i Szimfonikus Zenekar első koncertmestere volt, majd a Helsinki Finn Nemzeti Operaház zenekarában játszott. Ezzel egy időben a Finn Rádió Zenekarának szólistájaként is szerepelt.

1982-ben Nelly Failoni  (Sergio Failoni özvegye) meghallgatást szervezett számára az akkor Budapesten vendégszereplő Giuseppe Patané karmesterhez, aki a San Carlo Operaház igazgatójaként azonnal szerződtette Nápolyba a fiatal hegedűművészt.

1983-tól a Pármai Toscanini Zenekarban és ezzel egy időben a Pármai Opera, valamint a Camerata Orchestra di Parma zenekarában is dolgozott.

1983 őszén Pál Tamás karmesterrel megalapította a Budapesti Kamarazenekart, melynek 1987-ig koncertmestere volt. 1988-89-ben a Magyar Virtuózok társulatával több külföldi turnén vett részt.

1990-ben kizárólagos koncertmesteri joggal megalapította a Magyar Állami Operaház Failoni Kamarazenekarát, amellyel 1990 óta több mint 160 óriáskoncertet és 65 CD-lemez felvételt készített. Jelentősebb szólólemezei a Naxos kiadónál készültek.

1984 és 2012 között a Magyar Állami Operaház zenekarának tagja, 2012 és 2015 között a Török Állami Operaház koncertmestere volt.

Koncertmesterként és szólistaként számos nagyszabású rendezvényen, világhírű művészekkel dolgozott együtt, ezek közül néhány:

  • Ennio Morricone (1995 Magyar Állami Operaház)
  • Marton Éva – Pánczél Éva  – Sólyom Nagy Sándor – Vajda Júlia (1998 Zeneakadémia)
  • José Cura (2000 Erkel Színház)
  • Placido Domingo (2002 UTE Stadion)
  • José Cura (2003 Margitszigeti Szabadtéri Színpad)
  • Zsidó Nyári Fesztivál (2005 Dohány utcai Zsinagóga)
  • Placido Domingo – Miklósa Erika – Rost Andrea (2005 Népstadion)
  • Andrea Bocelli (2005 Budapest Sportaréna)
  • Sümegi Eszter – Derek Lee (2006 Zeneakadémia)
  • Fünftes Konzert des Roma und Sinti Streichorchesters (2006 Frankfurt)
  • Vásáry Tamás – Varnus Xavér (2007 Zeneakadémia)
  • Jótékonysági Gálaest a Peter Cerny Alapítvány javára (2009 Művészetek Palotája)
  • Miklósa Erika – David D´Or (2011 Dohány utcai Zsinagóga)