Dratsay Ákos

Dratsay Ákos fuvolaművész 1960-ban született Budapesten.  10 évesen kezdett fuvolázni a hódmezővásárhelyi Állami Zeneiskolában, (ma Péczely Attila Zeneiskola). Tanulmányait Szalay György, később Hegyes János fuvolatanárok irányították. Sikeres felvételi után 1974-től a szegedi Tömörkény István Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola fuvola tanszakának tanulója lett. Itt Dr. Sebestyén István keze alatt fejlődhetett 1978-ig. Ekkor felvették a Zeneakadémiára, ahol Prőhle Henrik tanítványa volt 1983-ig, amikor diplomáját megszerezte.1981-ben a kecskeméti Kodály Iskola éppen akkor induló zeneművészeti szakközépiskolájának fuvolatanára, később 9éven át szakmai oktatásvezetője lett. 2016 szeptembere óta a budapesti Vienna Konzervatórium tanára.

Feleségével, Berényi Bea fuvolaművésszel közösen országos hírű szakmai műhelyt alakítottak ki, mely az ország egyik legeredményesebb középfokú fuvola tanszaka. Pályafutása alatt 12 országos szakközépiskolai fuvolaversenyt rendeztek, ezeken növendékei 17 alkalommal végeztek az első három hely egyikén. Csaknem minden tanítványa a zenei felsőoktatásban tudott tovább tanulni hazai, vagy külföldi egyetemeken, főiskolákon. 2007 decemberében a Magyar Alkotók Egyesülete Weiner Leó Zenepedagógiai Díjjal, 2016 októberében  a Magyar Művészeti Akadémia Zeneművészeti Tagozata zenepedagógiai díjjal, Kecskemét M. J. Város pedig Tehetség – díjjal ismerte el pedagógiai munkáját.

Művészi pályája során közel 1000 koncertet adott kamarazenészként és szólistaként hazai és külföldi koncerttermekben. Számos CD és rádiófelvétel őrzi játékát. 2009 óta a Kecskeméti Szimfonikus Zenekar tagja. A kortárs magyar zene tolmácsolásáért 4 alkalommal kapott Artisjus díjat. Kecskemét város Kodály-díjával a város zenei életében betöltött szerepét ismerték el.