Eötvös József gitárművész a Vienna Konservatorium tanára

eotvos[1]

Új taggal bővül a Vienna Konservatorium Budapest tantestülete. Mégpedig Eötvös József gitárművésszel, aki természetesen a szeptemberben induló tanévben tanszakot indít, ebből kifolyólag részt vesz a júliusi felvételi meghallgatáson.

Eötvös József 1962-ben született Pécsett. Tanulmányait a weimari Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán Roland Zimmer professzor növendékeként végezte, zeneszerzést ugyanitt Franz Justtól tanult.

Rendszeresen koncertezik szólistaként vagy versenyművek előadójaként a
világ számos országában, Magyarországtól – Japánig. Koncertjein saját
művei, és átiratai mellett fontos helyet kap a XX. századi és kortárs magyar zene népszerűsítése. (Többek között Kováts Barna, Farkas Ferenc,
Hollós Máté, Madarász Iván művei.)

Magas fokú zenepedagógiai tevékenységet fejt ki mesterkurzusain, amelyek gyakran a barokk illetve a kamarazenére koncentrálnak.
Nemzetközi gitárversenyek zsűrijének visszatérő tagja, az Esztergomi és a Balatonfüredi Nemzetközi Gitárfesztivál művészeti vezetője.

Átiratai olyan zenei különlegességek, amelyeket a világon egyedül ő játszik gitáron. Az átiratok megjelentek kottában és saját kiadásként CD-n is. Elsőként J. S. Bach: Goldberg Variációk átirata jelent meg, melyet a kritikusok az évszázad átirataként üdvözöltek.
A sikert folytatva megjelentek következő átiratai is, mint J. S. Bach: Lantművek, Chopin: Zongoraművei 1-2, Brahms: 21 Magyar Tánc, majd legutóbb J. S. Bach: A fúga művészete átirata jelent meg.

Kompozíciói, melyek a gitár mellett más hangszerekre is születnek, szintén kiadásra kerülnek, mint például a Willow Variációk, (Editions Orphée, Columbus Ohio 1991) Öt Aforizma (Trekel Verlag, Hamburg 1997) és a Tollpihék (Trekel Verlag, Hamburg 2000).

2002-től a Budapesti Liszt Ferenc Zeneakadémia tanára, és – Magyarországon elsőként – a gitár tanszak zeneakadémiai, egyetemi szintű megalapítója.

A kortárs magyar művek bemutatásáért, népszerűsítéséért 2002-ben Artisjus díjat, kimagasló művészi pályafutása és a kulturális életben betöltött szerepe elismerése képpen 2004-ben Liszt Ferenc díjat kapott.

2006-ban megjelent „Gondolatok J. S. Bach zenéjéről és lantműveinek előadásáról” című felsőoktatási tankönyve a Pécsi Tudományegyetem gondozásában.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..