Két színvonalas és izgalmas versenynap után március 10-én, vasárnap lezárult a III. Országos Jazz-zenei Verseny az Egressy Béni Zeneművészeti középiskolában. A verseny befejezéseként a díjkiosztó után gálaműsorral örvendeztette meg a közönséget a szervező iskola, melyen a megmérettetésen nyertes zenészek játszottak.

A díjkiosztón Balogh Gábor, a házigazda intézmény igazgatója elmondta, hogy jó látni, milyen magas a képzés szakmai színvonala a többi résztvevő iskolában. A versenyzők színvonalas szerepléséről beszélt a zsűri elnöke, Borbély Mihály is, aki nemcsak a fellépőket méltatta, hanem az Egressyt is, amiért jól szervezte meg a versenyt. „Jó tudni, hogy ennyi fiatal tehetség van hazánkban” – emelte ki a zsűri elnöke, majd hozzátette, hogy külföldi zenésztársaitól is hallotta már azt, hogy fiatal tehetségeinknek köszönhetően néhány év múlva Európa jazz-fővárosa válhat Budapestből. A díjátadón szót kért Szőke Nikolett zsűritag, jazzénekesművész is, aki gratulált a színvonalas versenyért, egyben üzente a nyerteseknek, hogy az igazi munka még csak most fog kezdődni!

A mintegy negyven zenész öt kategóriában indult, a zsűri többek között jazz-ének, jazzgitár vagy jazz-zongora műfajában értékelhette a résztvevőket, de zenekarok is indultak a versenyen. A díjkiosztón a helyezések mellett számos különdíj is kiosztásra került, többek között fellépési lehetőség a Budapest Jazz Klubban, vagy Szőke Nikolettel, hangszeráruházba, vagy hangszerjavításra szóló utalványok.

A verseny eredményei és képgalériája megtalálhatók az alábbi címen:

Országos Jazz-zenei verseny

0 comments

XHTML: You can use these tags: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>