Bakó Levente

Bakó Levente (Nyíregyháza1977április 12. –) Liszt-díjas magyar trombitaművész, karmester. Magyar Érdemrend Lovagkeresztje címmel kitüntetett művész.

Bakó Levente 1977-ben született Nyíregyházán. Zenei tanulmányait Nyíregyházán, az akkori Állami Zeneiskolában kezdte, majd 1991–1995 között a nyíregyházi Művészeti Szakközépiskola Zenetagozatán tanult trombitálni Nagy Gyula irányítása alatt. 10 éves korában különdíjat nyert a LUBIK IMRE Országos Zeneiskolai Versenyen. Ezt követően többször lett első illetve nagydíjas a nyíregyházi 4. sz. Ének-zenei Általános Iskola versenyein. 1993-ban második lett az Országos Zeneművészeti Szakközépiskolai Trombitaversenyen.

1995-ben nyert felvételt Budapestre, a Zeneakadémiára, ahol Varasdy Frigyes trombitaművész osztályába került. Zenei tehetsége hamar kibontakozott. Növendék korában, 1996-ban megalapította a ma már világhírű EWALD Rézfúvós Együttest, melynek mai napig is első trombitása és művészeti vezetője.[3] Az Együttes vezetőjeként számos nemzetközi verseny győztesei, kitüntetések, díjak birtokosai. 2004-ben művész barátaival létrehozta a Szatmári Rézfúvós Zenei Fesztivált amelynek művészeti vezetője. 2008-tól művészeti vezetője a Varasdy Frigyes Országos Főiskolai-Egyetemi Trombitaversenynek. 2009-től a nyíregyházi Szabolcsi Koncertfúvós Zenekar karmestere. 1999-től az Óbudai Danubia Zenekar művésze.

Versenydíjak az Ewald Rézfúvós Együttessel

  • Franciaország, Narbonne: I. díj, különdíj (1998)
  • Németország, Moers: III. díj (1999)
  • Németország, München: II. díj (1999)
  • Németország, Passau: II. díj (1999)
  • Németország, Bréma: I. díj (2000)
  • Dél-Korea, Jeju: I. díj, különdíj (2000)
  • Egyesült Államok, Athens: II. díj (2001)
  • Németország, Passau: II. díj (2001)
  • Németország, München: I. díj (2001)

 

Díjak, kitüntetések

  • Magyar Szerzői és Jogvédő Intézet: Artisjus-díj(2000)
  • Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma: Liszt Ferenc-díj(2002)
  • Magyar Szerzői és Jogvédő Intézet: Artisjus-díj(2003)
  • Gramofon – Klasszikus és Jazz című folyóirat: Különdíj (2005)
  • Magyar Szerzői és Jogvédő Intézet: Artisjus-díj(2005)
  • Junior Prima díj(2008)
  • Magyar Szerzői és Jogvédő Intézet: Artisjus-díj(2010)
  • Magyar Érdemrend lovagkeresztje(2014)

 

Lemezek, felvételek az Ewald Rézfúvós Együttessel

  • Nyugat – Német Rádió, Karlsruhe
  • “Chamber Music” (CD1) Grammy Records
  • Magyar Rádió, Budapest
  • Közép-Német Rádió, Lipcse
  • Bajor Rádió, München
  • “Popular Music” (CD2) Allegro Thaler
  • J. Bellon: Négy rézfúvós kvintett (CD3) Hungaroton Records LTD
  • W. Ramsöe Rézfúvós kvartettek (CD4) Hungaroton Records LTD
  • J. Pezel & G. Reiche: Toronyszonáták (CD5) Hungaroton Records LTD
  • J. H. Schein: Chamber Music for Brass (CD6) Hungaroton Records LTD
  • “Popular Music 2.” (CD7) Ewald Brass
  • Brass 5 – Magyar kortárs zenei művek (CD8) Hungaroton Records LTD
  • A. Simon: 22 kis induló, Kvártett szonáta formában (CD9) Hungaroton Records LTD
  • Hidas Frigyes művei (CD10) Hungaroton Records LTD

 

Kiemelt hangversenyek/Ewald Rézfúvós Együttes

  • Magyar Kulturális Év – Varsó, Lengyelország
  • Nemzetközi Versenygyőztesek Fesztiválja – Guebwiller, Franciaország
  • 50 éves a Kínai-Magyar Diplomácia – Peking, Kína/Zeneakadémia
  • “Swiss Brass Week” – Leukerbad, Svájc
  • Magyar Kulturális Év – Párizs, Franciaország/LOUVRE
  • Nemzetközi Rézfúvós Fesztivál – Jeju, Dél-Korea
  • Nemzetközi Könyvvásár – Zágráb, Horvátország
  • “Magyar Magic” – London, Anglia/WALLACE COLLECTION
  • Magyar Kulturális Napok – Salzburg, Ausztria
  • Magyar Kulturális Év – Szentpétervár és Moszkva, Oroszország/FILHARMÓNIA
  • Magyar Kulturális Év – New York, USA/CARNEGIE HALL, JULLIARD EGYETEM
  • Ázsiai Turné: Peking, Szöul, Taipei
  • Arab Emirátusok Turné
  • Fehéroroszország – Minsk
  • Kuwait – Kuwait City