Visszatapsolták a fellépőket a Vienna hétfői hangversenyén

Vastapssal díjazták az Egressy Béni Református Művészeti Középiskola és a Vienna Konservatorium Budapest közös szervezésében megrendezett koncertsorozat első eseményén fellépő Borbély Mihály és Oláh Tzumo Árpádot. 2015. október 19-én.  A két intézmény ugyanis az NKA (Nemzeti Kultúrális Alap) támogatásával megrendezett eseményen többnyire saját szerzeményeit játszották. Az esemény egy hagyományt indított el, amelyben a koncertsorozat minden állomásán…

A Vienna a Bartók rádióban

2015. október 18-án vasárnap az Egressy Béni Református Művészeti Középiskola és a Vienna Konservatorium Budapest klarinét szakos növendékei is közreműködnek azon a hangversenyen, melyet a Magyar Rádió 6-os stúdiójában vesz fel a Concerto Budapest Kamarazenekar. Az esemény plakátja szöveg felett megtalálható.

Nagy siker a zene világnapi hangversenyen

Csordultig megtelt a Vienna Konservatorium, valamint az Egressy Béni Református Művészeti Középiskola hangversenyterme 2015. október 7-én megrendezett zenei világnapja alkalmából megtartott művésztanári gálahangverseny. Az eseményünket megtisztelt jelenlétével Farkas Bertalan űrhajós, Bercsik Károly, Balogh Ernő, valamint Pintér József Gáborné kerületünk önkormányzatának képviselői. Következő eseményünk a Vienna Konservatorium Budapest Kamarazenei esték programsorozatának első hangversenye, melyen Borbély Mihály…

Kamarazenei esték

Szeretettel és tisztelettel meghívjuk a Vienna Konservatorium Budapest Kamarazenei esték programsorozat első hangversenyére, melyen Borbély Mihály Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas klarinétos, szaxofonos, valamint Oláh Tzumo Árpád Gramofon és E-MerTon díjas jazz – zongoraművész Helyszín: Vienna Konservatorium Budapest – 1211 Budapest, II. Rákóczi Ferenc út 121 Időpont: 2015. október 19. 19…