A Vienna vezetője ismét útnak indul

2015. december 27-én Balogh Gábor igazgató ismét útnak indul. Útja során érinti Ausztriát, Németországot, Szerbiát és Bulgáriát.  Több mint 1000 kilométeres útja során Balogh Gábort többek között hivatalában fogadja a bolgár zeneakadémia rektora. A bulgáriai zeneművészeti egyetem rektora és Balogh Gábor ezt követően közösen vesznek részt egy konferencián, melyen intézményünk vezetője is előadást…

Épül – szépül az aula

  A héten kezdődött meg a mennyezet felhelyezése az Egressy Béni Református Művészeti Középiskola és a Vienna Konservatorium aulájában. Az aula közrefogja a volt nyomdaépület, a a volt csempebolt / kertmozi és a mögötte levő családi ház helyén épített épületek közötti részt. Várhatóan a jövő hét elején befejezik a munkálatokat, melynek köszönhetően egy gyönyörű…

Egressys és Viennás hangverseny a Rátkai Művészklubban

December 3-án Bernáth Ferenc Artisjus és Pro Cultura Minoritatum díjas gitárművész, a Vienna Konservatorium Budapest és az Egressy Béni Református Művészeti Középiskola tanára és a “Megszólaló Kezek” művészeti alapítvány által felkarolt tehetségek léptek színpadra a Rátkai Márton Művészklubban. Est folyamán fellépett a Vienna és az Egressy gitárszakos diákjai is: Kóbor…

Nagy siker a Kamarazenei estek koncertsorozat második állomásán

Nagy sikerrel rendezte meg a Vienna Konservatorium Budapest az NKA támogatásával a Kamarazenei estek koncertsorozat második eseményét, mely a romantika jegyében zajlott. Az eseményen fellépett Dr. Dráfi Kálmán zongoraművész, Dr. Iván Ildikó opera és magánénekművész valamint Zs. Szabó Mária hegedűművész. Az est folyamán közreműködött Tóth Mária és Kozma Kristóf korrepetítorok. Az eseményen részt vett Görgey Gábor Kossuth-díjas…

A Vienna Konservatorium Budapest a Bartók Rádióban

Bartók Rádió Korábban beszámoltunk arról, hogy Gyulai Endre Vienna Konservatorium Budapest klarinét szakos növendékei is felléptek azon a hangversenyen, mely 2015. október 18-án vasárnap rendeztek a Magyar Rádió 6-os stúdiójában. Az eseményen a Concerto Budapest Kamarazenekar kísérte a fellépőket. A Bartók Rádió ennek a koncertnek az első részét 2015. november 15-én délután adta le…

Visszatapsolták a fellépőket a Vienna hétfői hangversenyén

Vastapssal díjazták az Egressy Béni Református Művészeti Középiskola és a Vienna Konservatorium Budapest közös szervezésében megrendezett koncertsorozat első eseményén fellépő Borbély Mihály és Oláh Tzumo Árpádot. 2015. október 19-én.  A két intézmény ugyanis az NKA (Nemzeti Kultúrális Alap) támogatásával megrendezett eseményen többnyire saját szerzeményeit játszották. Az esemény egy hagyományt indított el, amelyben a koncertsorozat minden állomásán…